Justicia- Az igazság vak!

Valójában nem vak. Ez egy jelkép, ami azt jelenti, hogy az igazságot ne befolyásolja hatalom, pénz vagy gyengeség. Az igazságban a pártatlanság a legfontosabb! Ezért ábrázolják szemkötővel az igazság istennőjét.

Apró gyermekkorom óta az igazság bajnoka vagyok. Talán a viszontagságos gyermekkori részletek tettek ilyenné, de lehet hogy eleve ezzel a "programmal" születtem. Mindenesetre soha nem tűrtem az igazságtalanságot. Nem csak magamra vonatkoztatva, hanem bárkire nézve. 

Engem mélységesen felzaklat amikor egy szülő megüti a gyermekét. Nem érdekel mi volt a motivációja, igazságtalannak tartom a védtelent bántani. Ugyanezen okokból nem bírom ha az állatokat bántják. Valójában szerintem senki nem érdemli meg, hogy igazságtalanul bántsák.

Létezhetnek olyan helyzetek, amikor a másik valami olyat követ el a sérelmünkre, amit nehéz megemészteni, de akkor is első sorban magunkba kell nézni és elgondolkodni:

Miért történik most ez velem?

Mielőtt tovább mennék, tisztázzuk ismét -lásd korábbi írásaimat- hogy nem létezik olyan, hogy valaki vagy valami rád küldi "Isten haragját". Csak olyan van, hogy valamiért mi magunk hoztuk ezt az életünkbe. 

Innentől pedig rögtön érdekessé válik hogy mi alapján vádolunk meg másokat! Biztosak vagyunk benne hogy látjuk a teljes igazságot? Minden felet meghallgattunk? Ismerjük az összes álláspontot mielőtt ítélkezünk?

 

• Ne ítélj, hogy ne ítéltess!     ...avagy

• Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek! 
  

• Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is. 

• Mit nézed a szálkát felebarátod szemében, és a magad szemében nem veszed észre a gerendát? 

 

 

Talán azért, mert engem annyira foglalkoztat ez a téma, de folyamatosan ilyen igazságtalanság szituációban találom magam. Lépten nyomon igazságtalanságokba botlok. Mit csinálok? Üvöltözöm? Hisztizem? Másokra mutogatok? - NEM! Rendre elgondolkodom miért történik most mindez?

Voltak olyan szituációk az életemben amire azt gondoltam ezt soha nem fogom elfogadni, megérteni. De kivétel nélkül minden esetben bebizonyosodott, hogy napok, hetek, évek múltán mégis megértettem, hogy akkor, mi, miért történt velem. 

• Miben változtam meg ennek hatására? 
• Ennek a változásnak milyen előnyei lettek az életemre nézve?
• Ha úgy érzem nincs előnye, mit üzenhetett számomra?

          (pl valakinek az elvesztése nyilván nem nekünk szól, nem nekünk üzenet. Ez inkább az Ő személyes dolga. Tudom jó lenne hinni hogy mindenhez közünk van, de ez sem igaz. Ahogy mondani szoktam, az Élet nem fekete vagy  fehér, hanem sokszor zöld) 

 

Egy szomorú -kissé hosszú- példám, életem legnagyobb csalódásáról:

Volt egy klinikám ahol olyan modern gépekkel igyekeztünk dolgozni, amely messze meghaladja a korát. Olyan állapotfelméréseket végeztek az orvosok (nem én!) amelyek messze előre kimutatták a sejtszinten lévő elektromos eltéréseket. Ezekből az eltérésekből lehet a későbbiek során pl tumor. Rengeteget dolgoztam annak érdekében hogy ezek az eljárások Magyarországon is elérhetőek legyenek, és rengeteg orvossal tárgyaltam emiatt. Nehéz volt megtalálni azokat az orvosokat, akiknek végül kifizettem ezt a speciálist képzést annak érdekében hogy az emberek ne haljanak meg idő előtt. Rengeteg mérést ingyen végeztünk, hogy népszerüsítsük ezeket a technikákat itthon. A gépek között volt egy, amely az emlőszövetet vizsgálta. Rendkívül korai szakaszában mutatta ki az elektromos elváltozásokat. Több nő volt akit tovább küldtünk vizsgálatokra mert az eredményei nem voltak megnyugtatóak. Mivel az orvos aki dolgozott ezzel a berendezéssel messze a legjobb a szakmájában, bátran támaszkodtam diagnosztikai képességére hiszen én nem vagyok orvos, nem dolgom a diagnosztizálás. Én természetgyógyász és lélekgyógyász vagyok. A dolgom hogyha baj van, akkor segítsek meggyógyulni. Szóval szerencsére a legtöbb lelet jó lett, volt egy két rossz eredmény is. Az orvos szakvéleményt adott a továbbiakról. Beutalta további vizsgálatra vagy jó eredmény esetén nem irt ki további teendőt. Mivel nálunk nem volt a további vizsgálatokhoz lehetőség ezért az orvosom minden kérdéses klienst magához hívott be a SOTE klinikára vagy a magánrendelésére, attól függően milyen vizsgálatokra volt szükség. A rossz leletek között volt egy hölgy aki úgy gondolta nem megy tovább az orvoshoz más vizsgálatokra, mert a gépeink úgysem "jók". Mit mondjak? Én nem győzködhetek senkit semmiről. Megkapta a leletet amin rajta volt hogy van egy komolyabb eltérés az egyik emlőszövetben és 3 hónapon belül kontroll és további vizsgálat szükséges. Sajnos nem ment sem kontrollra sem további vizsgálatra csak jóval később, máshova. De ezekről már csak fél információim vannak, mivel nem engem keresett meg akkor. Egyszer kaptam tőle egy eléggé rágalmazó levelet, amiben leszedte rólam a keresztvizet mert kiderült rákos. Emlőrákja van. Szerinte én voltam a hibás. Én! Aki egyrészről nem orvos vagyok, nem diagnosztizáltam őt, nem végeztem rajta semmilyen vizsgálatot, csak tulajdonosa voltam egy intézménynek amelyben megfordult és amely intézmény és orvos által adott zárójelentést nem vett figyelembe. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Sirt, mert szomorú voltam hogy ilyen beteg lett. De én ugye eleve úgy gondolkodom hogy minden betegség egy életfaladat számunkra., és nem véletlen. Másrészről bebizonyosodott újfent hogy a gépeink igenis megbizhatóak mert kimutatták előre a problémát. Akkor beszéltem az orvosommal aki biztosított róla hogy Ő mindent megtett annak érdekében hogy ez a hölgy időben tegyen még valamit, mielőtt még "nem késő", de nem tett. Borzasztó érzés volt. Nem érdekelt hogy teljesen igaztalanul vádol engem, hiszen tudtam hogy mi mindent megtettünk. Sok rákos fordult már meg nálam, és bizony sokszor láttam hogy mindenkit vádolnak betegségükért, csak önmagukat nem. Ez olyan mintha a diagnoszta miatt lennél beteg... Ettől függetlenül zavart. Válaszoltam is neki és leirtam a gondolataimat. Nem védekeztem, mert nem volt miért. Ugyanakkor a közös ismerőseink is elfordultak tőlem. Olyanok, akik addig naponta, hetente irogattak. Egyiküktől még kaptam is egy levelet amiben szintén én és az "én gépeim" voltak a hibásak. Mélyen elszomorított, hogy olyan emberek sem nézik meg mindkét oldalt, akikről pedig feltételeztem volna. Akkor már elfogadtam ezt a helyzetet és elemeztem hogy miért történik mindez. Arra jutottam, hogy nem feladatom rákosokkal foglalkozni mert az a sok mások ellen irányuló harag ami bennük van, nem az én energetikai köröm, és nem tudok vele mit kezdeni. Ezért a gépeket már más üzemelteti, és az orvosokkal sem dolgozom többé annak érdekében hogy a rákos betegeket megmentsük. Ugyanis csak azt lehet megmenteni aki hagyja magát. Én viszont nem bírom az igazságtalanságot. Itt a kör bezárul. Ma ha megkeres valaki ilyen betegséggel, segítek neki de csak a saját szintemen és csak akkor ha úgy érzem tudunk majd együtt dolgozni. Akkor ez a szituáció az életemet vágta ketté, mert az a klinika volt a mindenem. Abban láttam a jövőt, azt hittem ez lesz életem főműve. Egy hely, ahol az emberek alternativ módon megoldhatják problémáikat. Nálam az orvosok nem hordtak fehér köpenyt, nem volt kórházi feeling. Senki nem félt... Sajnos ez a hölgy időközben meghalt. Kb 2 évvel  a diagnózis után. Kemoterápiát alkalmaztak nála és soha nem beszéltünk többet se vele, sem azokkal az emberekkel akik a közös "barátaink" voltak. Soha nem kérdezte meg hogy erre a problémára milyen megoldásokat ismerek, annak ellenére hogy Ő is és közös barátaink is tudták, ezen a területen kimagasló ismeretekkel rendelkezem. Mindezek ellenére van több hölgy aki túlélte ezt a betegséget a segítségünnkel. Mert ugyanakkor kapott általunk mért diagnózissal észbe kapott, elment további vizsgálatokra akkor, nem hónapokkal később és egy műtét megmentette az életét. Mindegyiknek ajánlottam olyan terapeutát aki a biológiai daganatkezelésben az egyik legjobb, mindegyik alkalmazta az ott hallottakat és ma mindegyik él. Ennek ellenére ez az egyetlen eset az, ami eszembe jut, ha a klinikára gondolok. Nem tartom igazságosnak ami velem történt, de azt sem, hogy valaki meghalt azért mert nem tudtuk eléggé komolyan elhitetni vele hogy itt az ideje megváltozni. Nem szabad tovább várni. Lehet erőszakosabbnak kellett volna lenni vele és hivogatni miért nem tesz már semmit... De lehet ennek így kellett lennie, hiszen ez az Ő élete....volt! Ő döntött így, a legjobb tudásának fényében. Remélem hogy odaát megtalálta azt, amit annyira keresett. Mert aki rákos lesz, az tele van elfojtott fájdalommal. Az az ember nem őszinte, mert vagy nem tud az lenni, vagy nem akar. De a rák vastörvényének egyik pontja, és talán a legfontosabb: Az egyedül, elszigetelten megélt dráma! Számomra ebből az egészből a lényeg, hogy dolgunk volt egymással. Ha nem lett volna, soha nem találkozunk. Nem úgy történt ahogy az ember elképzeli csendes gyertyafényes estéken, de el kell fogadnom. Az Ő reakciója teljesen érthető, mert egy félelemtől átitatott ember sokmindent mond, gondol, amit nem lát tisztán. De azok az emberek akik emiatt ma úgy tekintenek rám, mintha nem is ismernének, annak ellenére hogy anno szivesen fogadták a segítségeimet, szerintem furcsák. Kívánom, hogy minden Buddha áldása kísérjen útján mindazt, aki megszakította vagy megszakítja földi létét, és kívánom, hogy megértse mindenki, a halál, betegség nem másokon múlik hanem önmagunk tevékenységének eredménye. Senki mást nem hibáztathatunk érte! Nekem is súlyos tapasztalat, ami végig fog kísérni az életemen.

 

 

Megosztás a facebookon